Hétvégi események

Annyi izgalmas dolog történt a hétvégén!

Még pénteken itt járt a fodrász nénink, és kicsinosította apu frizuráját. Csak nagyon ritkán jön, és sokszor előfordul, hogy épp akkor alszunk. Most viszont elemünkben voltunk, mert anyu takarított, és mi nagyon szerettük volna túlkiabálni a porszívót. Meglepetésünkre a fodrász néninek sikerült minket megkülönböztetni, Andrist "Sovi pofának" nevezte el, engem pedig "Kerek fejűnek" becézett.

Szombaton apu Szegeden volt, mert főiskolán írásban számot kellett adnia a tudásáról. Mi anyuval itthon múlattuk az időt. Nagyon jók voltunk, jókat játszottunk, és sokat nevettünk. Délután váratlan látogatóink érkeztek: János, Kati és a két és fél hónapos kislányuk, Emőke. Mi úgy döntöttük szerepet cserélünk, én barátkoztam, beszélgettem, Attila meg félénk, visszahúzódó és csöndes volt. Igaz, már nagyon fáradt volt. Le is feküdtünk aludni, de engem sokkal jobban érdekelt a kinti vendégsereg, nem tudtam megmaradni az ágyamban. Közben keresztapu és keresztanyu is megérkezett. Anyu megsajnált, és megengedte keriapunak, hogy kivigyen a társaságba. Ő pedig olyan büszkén mutogatott Jánosnak, mintha nem is csak a keresztapám lenne. A kis Emőke végig nagyon csöndes volt: vagy szunyókált, vagy az anyukája öléből szemlélődött. A szülei már épp indulni készültek, mikor Emőkének elfogyott a türelme. Reméljük, aztán aludt az autóban, és az sem okozott neki különösebb gondot, hogy vissza kellett jönniük az itt felejtett cumisüvegért.

Vasárnap délelőtt apu nagyon elfoglalt volt, mint ilyenkor általában. Délután viszont csak a miénk volt, ezért anyu el is határozta, hogy végre kivisz minket a parkba. A park valójában játszótér, amit mindenki úgy ismer, hogy a "hajós játszótér", holott már rég megszűntették az uniós szabványoknak nem megfelelő, óriási hajó alakú mászókát. Anyu szerint kár érte, ő nagyon szerette, mikor kicsi volt. Szóval oda beszéltünk meg találkát a Dórival, és majdnem sikerült pontosan odaérni. Ott mindketten kipróbáltuk a csúszdát, de csak nekem tetszett, Andrisnak nem. Aztán pedig hintáztunk anyuval együtt. Felháborító, hogy a környékünkön egyetlen olyan hinta van, amibe ilyen kicsi gyerekeket is teljes nyugalommal be lehet ültetni, és arra a kis parkocskára is nem rég kiraktak egy táblát, miszerint ez magánterület! Miután meguntuk a hintázást letelepedtünk a fűbe, ahol Andrisnak komoly gondjai támadtak. Egyik kezét sem merte letenni, így aztán a karjaival úgy csinált, mintha egy kis repülő lenne. Ezért anyu a lábára térdeltette, így a saját tempójában barátkozhatott a szokatlan talajjal. Nekem sem tetszett annyira ez a zöld, szúros valami, de győzött a kíváncsiság és a felfedezőkedv!

Ma ismét az egyik kedvenc elfoglaltságunk volt a délelőtti program: vásárolni voltunk apuval és anyuval. Megint nagy feltűnést keltettünk, mert széles jókedvünkben kiabáltunk a boltban. Egyre bátrabbak vagyunk a bevásárlókocsi ülésében: Attilának majdnem sikerült kimásznia. Ilyenkor Ati még a szégyenlősséget is otthon hagyja, mindenkire mosolyog, aki csak ránk néz. De gyakorlatilag egész nap azt gondolta anyu, hogy hat kisördöggel is felérünk, annyi energiánk van.

És a képek némi kommenttel:

Így csinálok, ha valami nem tetszik. - Mindhárman kómásan.