Másfél évesek lettünk!

Azt mondják, ez az életkor fordulópont a gyerekek életében. Célszerű ellenőrizni, hogy az illető kiskorú korának megfelelően fejlett minden téren. Az ilyen naplókban mint ez, pedig illendő egy összesítést csinálnia készségekről és képességekről. A beszédet kivéve mindent tudunk, amit egy másfél éves gyereknek tudnia kell.

• Kis segítséggel (vagyis kapaszkodunk közben), de ügyesen és önállóan közlekedünk a lépcsőn.
• Oldalazni is tudunk, és hátrafelé is szívesen megyünk. A kergetőzésnél pedig nincs is jobb! Főleg napközben alvás előtt szeretjük megfuttatni anyut.
  
• A babánkat, amit karácsonyra kaptunk szívesen ringatjuk, és énekelni is szoktunk neki. Azt sem hagyjuk, hogy bárki a családban éhes maradjon, beleértve a babát is.
  
• Az öltözést-vetkőzést egy picivel jobban tűrjük, mint ezelőtt, főként azért, mert megtanultunk közreműködni. Így ha teljesen egyedül még nem is megy, segítséggel bármikor le- és felvesszük a zoknit, nardágot és pulcsit.
• A felnőttek tevékenységeit utánozzuk: telefonálunk, letöröljük az asztalt, ha rácsöppent az étel, kirázzuk a ruhát teregetés előtt, és még a sarkokból is kiporszívózzuk a morzsákat.
  
• Hajat és fogat mosunk segítség nélkül. Na, jó egy pici szülői közreműködéssel.
• A versikéket és a mondókákat nagyon szeretjük, anyuval egy nap százszor is elmondatjuk a kedvencünket, a "Fújja a szél a fákat kezdetű"-t. A kedvenc mesénk az "Iciri-piciri", és képesek vagyunk végig figyelni. Főleg akkor, ha anyu átkölti, és ökör helyett bocit mond, macska helyett cicát, és megmutogatja a képeken látható többi állatot is, nem csak azokat, amelyekről a történet szól.
• A műszaki cikkekhez remekül értünk, a rádiót egyedül is bakpcsoljuk, és néha a cd-t is sikerül elindítani. Aztán persze a tánc sem maradhat el! A távirányítóval is jól boldogulunk, ha éppen nincs eldugva előlünk, a telefonról meg nem is kell szót ejtenünk.
• A féltékenység egyértelmű köztünk, de ha a másiknak fáj valami, akkor nem lehet nálunk együttérzőbb testvért találni! Sajnos azonban verekedni is kiválóan tudunk. Nem telik el tíz perc anélkül, hogy szeretetből, féltékenységből, dühből, játékból vagy csak úgy meg ne ütnénk a másikat. És sokszor nem puszta kézzel, hanem tárgyak segítségével. Anyu szerint ezek is az ikerség "szépségei", legalábbis szükséges velejárói...
• A szobatisztaságtól még messze vagyunk, de mindketten magunktól szólunk, ha bekakiltunk, és egyébként is kedvünk szerint válaszolunk a kérdésre, hogy kérünk-e tiszta pelenkát. Anyu viszont általában nem ez alapján dönt a kérdés felől... Vajon miért?

Nem telt eseménytelenül a két ünnep közötti és az azóta eltelt időszak sem. Vendégeket vártunk, de sajnos az időjárás és más körülmények megakadályozták őket, hogy eljöjjenek hozzánk. Mi viszont így szerét ejthettük az első igazi szánkózásunknak!

Gyakran láttuk keresztaput és keresztanyut is! Keresztapu ugyanis egyértelműen a kedvenc vendégeink közé tartozik, senki érkezésének hírére vagy hangjának hallatán nem rendezünk akkora örömködést, mint az övére! Sőt, nem csak anyura vagyunk féltékenyek, hanem rá is. Még anyutól is képesek vagyunk átkéredzkedni az ő ölébe, és ha kell a tesót is kilökdössük onnan, csak hogy a figyelme egyedül a miénk legyen!

Az építési sikereinkre meg már eddig is büszkék voltunk!