Mindent egy szusszra....

Megpróbálom elmesélni, hogy mi minden történt velünk az elmúlt két hónapban, és hogy hogy állnak a fiúk fejlődés terén. Leginkább azért, hogy én ne felejtsem el.

Szeptemberben ismét elkezdődött a suli, és ezzel együtt minden visszazökkent a normális kerékvágásba: sokkal többet vagyunk csak hármasban a fiúkkal, míg apa dolgozik. Nyár végén próbáltunk valami megoldást keresni, hogy én is el tudjak menni dolgozni, akár csak részidőben. Meglátogattunk néhány magánbölcsödét, miután régóta egyértelmű, hogy az államiba itt lehetetlen bejutni. (Viszont az óvódában már jeleztük a szándékunkat jó előre...) Végül a családi kupaktanács elvetette a magánbölcsöde ötletét is, és szerencsére nekem is sikerült belenyugodni ebbe a döntésbe. A döntésbe igen, de a helyzetbe nem, mert úgy éreztem, hogy mindhármunknak sok már az idő, amit együtt töltünk. Nekem is szükségem volt valami más jellegű tevékenységre, és a fiúknak is kell már a változatos élmény, új játékok és nem utolsó sorban nagy szükségét éreztem annak, hogy másokkal is kommunikáljanak, ne csak velük. Így keresésbe kezdtem, és több jelentkező közül végül kiválasztottam egy főiskolás lányt, aki hetente 3-4 órát vigyáz a fiúkra. Ez egyáltalán nem sok, de mindannyiunknak könnyebbséget, felüdülést jelent. A srácok pedig minden nap megkérdezik, hogy ma is jön-e Kati. :)

Végre elmondhatom, hogy igazán beindult a beszédtanulás folyamata. Naponta új szóval bővül a szókincsük, és ezzel egyidőben cserélődnek le az ikernyelvi szavaik a mindenki által használt magyar szavakra. Ezt néha nagyon sajnáljuk, mert cukik voltak, ahogy a saját nyelvükön kommunikáltak.  Attila kitalált egy saját nevet Andrisnak, és ez is annyira édes volt. Főleg, mikor kiabált utána az utcán, hogy várjon meg minket: "Tuntiiiiiii, vájjjjjjj!" Vagy amikor valami rosszaságra akarta rávenni, és hízelgő hangon kérlelte: "Tuuuuuunti, téjé, gomb......" Egyre többet beszélgetnek egymás között. Játék közben is, csak a beszélgetés kedvéért is. Olyan örömteli érzés hallgatni, ahogy együtt lapozgatják a mesekönyvet, és elmesélik egymásnak a történeteket, vagy hogy mit látnak a képen. Egyébként az alapfelállás az, hogy Attila kérdez, és Andris válaszol.

Szeptember első hétvégén családilag részt vettünk a sződi falunapon. Ez egy nagyon kedves kis rendezvény, ahol kint van a család apraja-nagyja, és élvezi a friss levegőt, a szabadtéri szórakozási-sportolási lehetőségeket és a különböző témájú előadásokat. A hagyományokhoz híven a tánccsoportunk is benevezett a főzőversenyre, ahol különdíjat nyertünk a hagyományos étkek sorából igen csak kilógó narancsos csirkemellünkkkel.  Mindez csak azért érdekes, mert most Andris és Attila is velünk voltak szinte egész nap. Számukra sütievésből és gengszerkedésből állt a nap. És életükben először láttak színpadon táncolni, ami nagy benyomást tett rájuk. Utána napokig kérték, hogy táncoljak nekik. :-) 

Más társadalmi eseményben is volt részük a lurkóknak: részt vettünk egy esküvőn, buliztunk és ismerkedtünk Vili első szülinapi bababuliján, több találkozót is összehoztunk Ricsivel és Robival, mielőtt ők nagyon elfoglaltak lettek a bölcsi miatt, és természetesen a játszóterezések száma sem csökkent.  Kristóffal is több délutánt eltöltöttünk az utóbbi időben, és a 3 fiúnak egyre jobb a kapcsolata. Kristóf továbbra is rajong Andrisért és Attiláért, és egyre inkább be tud kapcsolódni a játékukba. A srácok meg örömmel engedik át egy-egy alkalomra Kristófnak az etetőszéküket, hintájukat, játékaikat. Igaz, még nem mindig sikerül odafigyelni Kristóf testi épségére játék közben.

Az utóbbi időben nem csak nagyokat sétálunk és motorozunk, hanem egyre több teret hagyok a kézműves foglalkozásoknak is: zsírkrétával, színes ceruzával, aszfaltkrétával rajzolunk, gyöngyöt fűzünk, készítettünk gesztenyeállatkákat és Dórival a családunkat is megformázták gesztenyéből. Vilinek állatos nyomdával saját kezűleg készítettek ajándékot a születésnapjára, és ha sütit sütök, gyakran besegítenek. Vettem nekik állatos kiszúrókat, így az ő macis, vizilovas, stb. kekszeiket is ki szoktam sütni.  Egyszer próbálkoztam a gyumrával is, de még nem igazán jött be nekik.

A mondókáknak, daloknak, zenéknek az eddigieknél is nagyobb sikere van. Egyre töbet és egyre felismerhetőbben adnak elő belőlük ők maguk is. Főleg Attilának vannak meghatározott kedvencei, de ha elkezdik, akkor Andrisnál vég nélküli a kívánságlista, hogy mit énekeljük, játsszunk el.  De sokszor táncolnak csak kettesben, kézenfogva. Ezt már több alkalommal felvettük videóra, mert annyira édesek, ahogy fogják egymás kezét és énekelnek. Igyekszem itt is közzétenni egy felvételt. 

Erről eszembe jutott, hogy most már egyértelműen pózolnak a fényképezőgépnek. Ha nincs jó kedvük, akkor csak a hangulat oldása érdekében előveszem a fényképezőt, és adom az instrukciókat, hogy mit csináljanak. Ők meg lelkesen vágják a különböző arcokat, fintorokat, és rohannak megnézni az elkészült képet. 

Csak a szobatisztasággal nem haladunk. Attiliának egyszer sikerült egy fél kakit a bilibe landoltatni, de azóta nem is hajlandó ráülni. Se a bilire, se a wc-re.... Ha erősködöm, csak annyit mond, hogy inkább egyedül. 

Viszont gyönyörűen és tisztán esznek egyedül kanállal és villával egyaránt. Imádják a zöldségeket, jépa, kumpi, bojzó, ubi és társai bármikor jöhetnek,  a gyümölcsök nem különben. Attila két dolgot határozottan nem szeret: a májat és a müzlit. Andris csak a kakaót, mint italt mellőzi. 

Kialakult valamiféle megosztás is köztük. Andris hozzám ragaszkodik, míg Attila szíve Apához húz. Attila rajong anyukámért is, így ő már kétszer ott aludt a nagyinál EGYEDÜL. Féltünk tőle, hogy éjjel (vagy hajnalban) hiányolni fogja Andrist, de végül egyikükkel sem volt semmi gond. Ebből a szempontból bámulatos az akaratuk. Mindig tudják, hogy mit szeretnének, és nem változtatják meg két perc múlva az elhatározásukat. A külön töltött éjszakák során kérdezgettek egymás felől, de tökéletesen tisztában voltak vele, hogy hol a másik. Andris szeret a szoknyám mellett lenni, és mindig hazahúz a szíve. Akárhol vagyunk, ha elfárad, akkor kérlelni kezd minket, hogy "haza, haza". De úgy látom, hoyg Andris ragaszkodása sem túlzott, Katival, Dórival, a nagymamákkal mindig szívesen itt maradnak, nem sírnak utánam egy percig sem. Egyszer keresztapuval is eltöltöttek egy délutánt Kristóf nagyszüleinél, és teljesen jól érezték magukat. Andris csak akkor kezdett kérdezősködni felőlem, amikor kimerült a nagy sétában. 

Azt hiszem, itt befejezem. Még eszembe jut ez-az, de nem írhatok le mindent tényleg egy szusszra. Miről fogok írni legközelebb?

A három kis csibész