Csapategyesítés végre!

Olyan mintha ezer éve lett volna az utolsó nagy csapategyesítés! 

Most is az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy sikerül-e összehozni a hétvégét. De végül minden a terv szerint alakult, még az időjárás is kegyes volt hozzánk! A Badis család pénteken délelőtt érkezett, az ebédig hátralévő időt az egymás viszontlátása feletti örömünk aranyozta be.  A gyerekek kinyújtóztatták az autóban elgémberedett tagjaikat, és hozzákezdtek a játékszoba tartalmának felfedezéséhez. Kriszta és én ott folytattuk a beszélgetést, ahol előző nap abbahagytuk a virtuális térben. :-) Délutánra jó szokásunk szerint vásárlást terveztünk, és milyen jól tettük, mert minden más programnak úgy is útját állta volna a meglepetésszerű és özönvízszerű felhőszakadás. Biztos mindenki ismeri a bevásárlóközpontok azon részét, ahol a szülők és gyerekek bosszantására/örömére felállítanak néhány végtelenül giccses/vonzó pénzérmével működő játékot. Hát, ezt a részt egy pillanat alatt sikerült vidámparkká varázsolni, főként miután még eggyel gazdagodott az amúgy is népes gyereksereg, mivel összefutottunk Lilivel és szüleivel. 

  Másnap az apukák kitettek magukért, és felváltva elvitték a gyerkőcöket ilyen-olyan beszerző körútra, úgyhogy mi Krisztával minden (varázs)erőnket összpontosítva egész délelőtt azért drukkoltunk, hogy a felhők időben eltűnjenek, és ne csak az eső kerüljön tőlünk távolabb, hanem száradjanak fel a pocsolyák is. De épp a megfelelő időben, minden a kívánságaink szerint alakult! Így aztán napsütéses időben vághattunk neki a hétvége fénypontjának a nagy kalandtúrának a Margit-szigetre. Kifejezetten erre az alkalomra tartogattunk az utolsó bringójegyeinket, úgyhogy rögtön ezzel kezdtünk. A gyerekek örömére még versenyeztünk is. Nem komolyan, de ezt persze nem árultuk el az első ülésekben a kiáltozásoktól szinte extázisba eső aprónépnek.A futók biztosan nem örültek nekünk ennyire... Menet közben felfedeztünk egy eldugott játszóteret, így aztán a bringókat már csak az apák szállították vissza a kölcsönzőbe, mi pedig leteledtünk a játszótéren, hogy megkínáljuk a csemetéket vízzel és száraz kiflivel. Andris két kiflit pusztíott el szüntelen méltatlankodva a tányér hiányán. A kalandtúra során sikerült szinte mindenféle járművet kipróbálni, ami nem várt élményekben részesített mindannyiunkat. Utaztunk vonattal, hihetetlenül zsúfolt busszal, és amikor már azt hittük, hogy ezt nem lehet fokozni, egy olyan tömött villamosra szálltunk, ahol nem volt szükséges kapaszkodni, mivel képtelenség volt elesni. A gyerekek hősiesen helytálltak, egyedül Balázsnak akadtak problémái a vonat hangszintjével kapcsolatban, de neki biztos, ami biztos alapon beígértük jövőre a hajózást is. 

Mit tehet az ember, ha késik a vonat?

Vasárnap a Medve-park és a repülőtér volt a két lehetséges alternatíva a gyerekek szórakoztatására, és mi anyukák jobban bíztunk a macik vonzerejében, mint a repülőkben. De István kitartott álláspontja mellett, így végül a repülők győzedelmeskedtek, és senki sem bánta a döntést. A gyerekek bámészkodtak, rohangáltak, repülőnek képzelték magukat, István mindent felfedezett és megvizsgált, ami érdekelte, Robi pedig a fotózással kötötte le magát. Kriszta és én pedig csak ültünk a fűben, és élveztük a napsütést. A gyerekeknek amúgy akkora élmény volt a repülőtér, hogy azóta mindketten folyamatosan a fülünket rágják, vissza akarnak menni. Attila ismét Badisékkal térne vissza, Andris azonban reálisabb ötlettel állt elő, és keresztapját kezdte nyüstölni, hogy vigye el.

A Badis családdal való együttléteinkhez szorosan hozzátartoznak az ételek (és elkészítésük is), úgyhogy most a hétvége történetének mesélésekor se hagyhatom ki, hogy elmondjam, ezúttal egészen menzai irányt vettünk. Volt vajas kenyér citromos tea, resztelt máj rizzsel és savanyú uborkával, és igazi magyaros tejfeles-kolbászos krumplileves is kakaós-meggyes süteménnyel. De azért nem hagyhattuk ki más nemzetek konyháit sem, így ettünk kínait és olasz tésztaféléket egyaránt. 

Ez egy kellemes, vidám hangulatban és jó társaságban eltöltött hétvége volt. Hogy a gyerekek már tényleg elég nagyok az összezártsághoz? Nem tudom, de az biztos, hogy minden korábbinál könnyebb volt megszervezni az életet ilyen magas létszám (és alacsony összéletkor) mellett is. Az is igaz, hogy nem adtunk esélyt a vitáknak. Ugyanakkor nekem szinte nem is kellett a váratlan helyzetektől megomlott gyermeim lelkét ápolni, pedig a tapasztalatainkból kiindulva jó előre felkészültem minden eshetőségre. Egy biztos, ennek a hétvégének lesz folytatása, és én már alig várom, mert most úgy érzem, hogy nem volt annyi időm a gyerekkel való együttlétre, mint a legutóbbi alkalommal.

Attila legjobb barátja ezúttal is Bence volt, és leste minden mozdulatát, és jó pár szófordulatot, játékot ellesett tőle.  Andris egészen barátkozó volt, és ha csak tehette megfogta Luca kezét. Lucával nekem is sikerült összebarátkozni, a vonat út egy részében kitüntetett azzal, hogy az ölembe ült.  Amúgy kész kis hölgy lett, és kezd erősen meglátszani, hogy ő az egyetlen lány a csapatban. Egy-két év és ki fogja használni ennek a helyzetnek minden előnyét! Balázs hamar feloldódott, és úgy tűnt, hogy már nem érzi magát idegen helyen. Számomra meglepő volt, hogy milyen lelkesedést váltott ki belőle például a bringóverseny. Bence első ránézésre pont olyan, mint egy évvel ezelőtt volt, de azért sokat komolyodott ő is. Az erkölcsi érzéke jól érezhetően formálódik, és egészen másképp közelítette meg a helyzeteket, mint eddig vagy, mint a kisebbek. Most először nem unatkozott, és nem is tévézett nálunk, este pedig jó volt látni, milyen hamar elnyomta az álom. 

Az első igazi nyaralás - Gyula

A tavaszi szünetben, vagyis pontosan húsvétkor lehetőségünk volt Gyulán "nyaralni". Majdnem egy egész hetet ott töltöttünk, és mind a négyen! Fantasztikus volt! Különleges, több szempontból is. Először is, még nem voltunk ilyen módon négyesben nyaralni sehol. A tavalyi családos tábor egész más volt, azon kívül meg barátoknál, rokonságnál vendégeskedtünk eddig. A fiúk nagyszerűen vették az akadályokat, nem volt gond az új hely, jobban aludtak az utazóágyban, mint itthon. Törölközővel le kellett takarni az ágyakat, mert csöndre nem annyira, sötétre viszont annál inkább szükség volt. De az első alkalom után megkedvelték az így kialakított kis fészket, és aztán már nem hiányozhatott egyetlen törölköző sem a "sátorról". Még jó, hogy bőven vittünk, hiszen Gyula fürdőváros!

És ezt ki is használtuk, összesen négyszer fürdőztünk. A srácok nagyon élveztéka kismedencét is, a wellnessrészleg különlegességeit is, és mindenkinek azzal dicsekedtek, hogy ők már egyedül úsznak az úszógumival. Valóban Andris valami olyan technikát sajátított el, aminek segítségével bejárta a medencét önerőből! (Természetesen az úszógumiban csücsülve...).

Gyula amúgy gyönyörő város, és nem csak a vár környéke, hanem szépek a sétálóutcák, a terek a hatalmas, impozáns szökőkutakkal, és a híres-neves cukrászdák is említésre méltók! Még hat nap alatt sem sikerült a város minden adottságát felfedezni. :-) Az apartmanunk egy nagy üdülőkomplexumban volt, amit kis patak határolt, egy szépséges park vett körül, mezei virágos rétekkel és két játszótérrel. Kívánni sem lehetett volna ideálisabbat! A játszón ráadásul favonat is volt, pörgethető kormánnyal, ami Andris és Attila fantáziáját rendesen megmozgatta. Azonnal tudták, hogy ez a vonat, csakis Pöjszi (Percy) lehet a Thomas meséből, más nem.  Ha épp nem a fürdőben voltunk, vagy "nyalogatós fagyit" ettünk "töjtéjjel" valamelyik sétálóutcában, akkor folyamatosan a favonat közelében kellett tartózkodni.  

Na, de azért javíthatatlanok vagyunk, és a társadalmi életről nem mondtunk le a nyaralás alatt sem: kedves vendégeket fogadtunk még Gyulán is! Először a Badis család utazott egészen Gyuláig, hogy velünk fürdőzhessen egyet. Egy kellemes délelőttöt töltöttünk együtt, amiből jó lett volna több is, de sajnos Badisék (anyájának) ideje eléggé szűkre szabott volt. De vigasztalt mindannyiunkat a tudat, hogy nem is olyan soká újra látjuk egymást!

Később pedig István unokatesói és Peti (aki már majdnem rokon) jötttek el, hogy találkozhassanak velünk. Ők majdnem egy egész napot Gyulán voltak, és nagyon tartalmasan sikerült eltölteni az időt. Fürödtünk is, pizzáztunk is, sétáltunk is, beszélgettünk is, egyszóval nagyon jó volt! A srácok majdnem rávették őket, hogy aludjanak nálunk, Attila már a fekhelyeket is kiosztotta: "Zsuzsi alszik a kanapén, Peti anya mellett a nagy ágyon, Sanyi máshol..." Na, az persze sosem derült ki, szerinte hol lenne az a máshol, és hogy apa hol aludna, ha a helyét anya mellett Peti bitorolná?

Húsvét vasárnapján városi rendezvény volt a vár körül, műsorokkal, kirakodóvásárral, meg mindennel, ami ehhez dukál. Szerencsére a fiúkat nem volt nehéz meggyőzni arról, hogy nem ülhetnek fel minden körhintára, és a lufikat is csak messziről csodáljuk meg. De nem vagyunk azért kegyetlen szülők, csak észszerű kompromisszumokra törekedtünk a gyerekekkel. Így aztán velem együtt negyed órát ugráltak egy hatalmas légvárban. Amiben a legjobb nem is az ugrálás volt, hanem a hatalmas kettős csúszda! A húsvéti tojáskereskeresésben a vár körül ugyan nem vettünk részt, de a jó szerencsének és egy kedves családnak köszönhetően csak a vadászat izgalmából maradtunk ki, a jutalomból nem. A fiúk kaptak pár becserélhető tojást, így egy kisebb szatyor Kindertojást vittünk végül haza. Andris és Ati kézműveskedtek is egy kicsit: festett tojások összetört héjából készítettek mozaikképet. Andris a színes tojáshéjdarabok elhelyezését élvezte, Attila pedig azt, hogy ecsettel ragasztót kenhet az alaplapra. Íme a munkafolyamat és az elkészült művek: 

Sajnos elérkezett a hazaérkezés pillanata is, és most újra szokni kell a gyerekeknek, hogy István a nap nagyrészében távol van...

Elő a bringákkal!

Ma ismét üzembe állítottuk a szekeret. Csodás volt a napsütésben bicajozni egyet a Duna-parton, és a fiúk is nagyon okosan viselkedtek a futóban. Onnan kiabáltak ki mindenkinek nagyokat kacarászva a saját vicceiken. Merthogy nem csak mi voltunk biciklizni, hanem egész kis csapatunk. :-) Konkrétan tizen 6 biciklivel. Kristóf és Vili komfortos gyereküléseikből nézelődtek, Andrist & Atit pedig István húzta hihetetlen tempót diktálva.  

A Duna-part zsúfoltsága miatt nem sokat időztünk ott, helyette egy játszótéren ütöttünk tábort, ahol a megfáradt apukák a padon ücsörögve sörözhettek, míg a mindig fitt anyukák a gyerekekkel együtt futkároztak, rohangáltak csúszdától mászókáig és vissza. :-)

Itt a tavasz

Itt a tavasz! Nem a jó idővel, hanem már korábban az óraátállítás új időszámítás kezdődött az életünkben, ugyanis azóta egy órával többet alszunk. A srácok ugyanakkor kelnek, amikor eddig, csak éppen az egy órával későbbet jelent. Tehát tulajdonképpen este kerülnek valamivel hamarabb az ágyba, de az eredmény ugyanaz: több alvás!!! Csak el ne kiabáljam....

Végre itt a jó idő is! Ez azt is jelenti, hogy a fiúkat nem lehet beráncigálni az udvarról, és nem lehet kirobbantani a homokozóból. Bár talán 4 nap elég volt, és már érezhetően rövidül az idő, amit a homokozóban töltenek. A munkásnadrág pedig a legkirályabb ruhadarab erre a célra. :-) 

A pár hetes pulikölyök és a cica is mindig érdekes játszótársak.

Szombaton délelőtt Barnus és az anyukája is csatlakoztak a homokban főzőcskéző fiúkhoz. Andris egyszer kísérletet tett a barnussal való közös játékra, de nem vitte túlzásba a próbálkozást. Aztán pedig magukra is hagyták Barnust a homokozóban, és rohantak hintázni, motorozni, labdázni. Ez utóbbi új szenvedélyük, tavaly még nem nagyon foglalkoztak a labdával. Bezzeg most!  Attila kiadja a parancsot: "Andris, gólozzunk!" Andris pedig máris rohan, és utasítja Atit, hogy hova álljon, hogy dobja avgy rúgja a labdát. Még én sem csatlakozhatok hozzájuk, ez csak kettőjük játéka. 

Még aznap játszótéren is voltunk, ahova anyu is elkísért minket. Nyilván nem az én panaszaimnak köszönhetően, de ősz és tavasz között minden játszóteret felújítottak Dunakeszin, sőt, több újat is létesítettek. Így már válogathatunk is a viszonylag könnyen megközelíthető helyek között. A srácok nagyon bátrak lettek, másznak mindenre, és sajnos nem mindig szólnak, hogy épp mire készülnek. Így előfordul, hogy az egyiket hintáztatom, és egyszer csak azt látom, hogy a másik már a mászóka teteje felé közelít!! 

Ennek a tavaszi jó időnek, és nagy szabadságnak sajnos hátránya is van. Egyrészt bent alig akarnak játszani, ha mégis, akkor viszont fél percenként megkérdezik, hogy mikor megyünk ki. Ehhez pedig türelem kell......... Másrészt ha már egyszer kimentünk, akkor ebédig vagy estig be sem tudom csalni őket. Ha mégis, akkor viszont annyira felpörögnek, hogy már nem igazán érzik a határokat, hogy mi vicces, mi az, ami még játék, és mi nem. Mivel ilyenkor már szép szóval, fegyelmezéssel sem lehet hatni rájuk, így általában nagy ordítás lesz a dolog vége...