Csapategyesítés végre!

Olyan mintha ezer éve lett volna az utolsó nagy csapategyesítés! 

Most is az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy sikerül-e összehozni a hétvégét. De végül minden a terv szerint alakult, még az időjárás is kegyes volt hozzánk! A Badis család pénteken délelőtt érkezett, az ebédig hátralévő időt az egymás viszontlátása feletti örömünk aranyozta be.  A gyerekek kinyújtóztatták az autóban elgémberedett tagjaikat, és hozzákezdtek a játékszoba tartalmának felfedezéséhez. Kriszta és én ott folytattuk a beszélgetést, ahol előző nap abbahagytuk a virtuális térben. :-) Délutánra jó szokásunk szerint vásárlást terveztünk, és milyen jól tettük, mert minden más programnak úgy is útját állta volna a meglepetésszerű és özönvízszerű felhőszakadás. Biztos mindenki ismeri a bevásárlóközpontok azon részét, ahol a szülők és gyerekek bosszantására/örömére felállítanak néhány végtelenül giccses/vonzó pénzérmével működő játékot. Hát, ezt a részt egy pillanat alatt sikerült vidámparkká varázsolni, főként miután még eggyel gazdagodott az amúgy is népes gyereksereg, mivel összefutottunk Lilivel és szüleivel. 

  Másnap az apukák kitettek magukért, és felváltva elvitték a gyerkőcöket ilyen-olyan beszerző körútra, úgyhogy mi Krisztával minden (varázs)erőnket összpontosítva egész délelőtt azért drukkoltunk, hogy a felhők időben eltűnjenek, és ne csak az eső kerüljön tőlünk távolabb, hanem száradjanak fel a pocsolyák is. De épp a megfelelő időben, minden a kívánságaink szerint alakult! Így aztán napsütéses időben vághattunk neki a hétvége fénypontjának a nagy kalandtúrának a Margit-szigetre. Kifejezetten erre az alkalomra tartogattunk az utolsó bringójegyeinket, úgyhogy rögtön ezzel kezdtünk. A gyerekek örömére még versenyeztünk is. Nem komolyan, de ezt persze nem árultuk el az első ülésekben a kiáltozásoktól szinte extázisba eső aprónépnek.A futók biztosan nem örültek nekünk ennyire... Menet közben felfedeztünk egy eldugott játszóteret, így aztán a bringókat már csak az apák szállították vissza a kölcsönzőbe, mi pedig leteledtünk a játszótéren, hogy megkínáljuk a csemetéket vízzel és száraz kiflivel. Andris két kiflit pusztíott el szüntelen méltatlankodva a tányér hiányán. A kalandtúra során sikerült szinte mindenféle járművet kipróbálni, ami nem várt élményekben részesített mindannyiunkat. Utaztunk vonattal, hihetetlenül zsúfolt busszal, és amikor már azt hittük, hogy ezt nem lehet fokozni, egy olyan tömött villamosra szálltunk, ahol nem volt szükséges kapaszkodni, mivel képtelenség volt elesni. A gyerekek hősiesen helytálltak, egyedül Balázsnak akadtak problémái a vonat hangszintjével kapcsolatban, de neki biztos, ami biztos alapon beígértük jövőre a hajózást is. 

Mit tehet az ember, ha késik a vonat?

Vasárnap a Medve-park és a repülőtér volt a két lehetséges alternatíva a gyerekek szórakoztatására, és mi anyukák jobban bíztunk a macik vonzerejében, mint a repülőkben. De István kitartott álláspontja mellett, így végül a repülők győzedelmeskedtek, és senki sem bánta a döntést. A gyerekek bámészkodtak, rohangáltak, repülőnek képzelték magukat, István mindent felfedezett és megvizsgált, ami érdekelte, Robi pedig a fotózással kötötte le magát. Kriszta és én pedig csak ültünk a fűben, és élveztük a napsütést. A gyerekeknek amúgy akkora élmény volt a repülőtér, hogy azóta mindketten folyamatosan a fülünket rágják, vissza akarnak menni. Attila ismét Badisékkal térne vissza, Andris azonban reálisabb ötlettel állt elő, és keresztapját kezdte nyüstölni, hogy vigye el.

A Badis családdal való együttléteinkhez szorosan hozzátartoznak az ételek (és elkészítésük is), úgyhogy most a hétvége történetének mesélésekor se hagyhatom ki, hogy elmondjam, ezúttal egészen menzai irányt vettünk. Volt vajas kenyér citromos tea, resztelt máj rizzsel és savanyú uborkával, és igazi magyaros tejfeles-kolbászos krumplileves is kakaós-meggyes süteménnyel. De azért nem hagyhattuk ki más nemzetek konyháit sem, így ettünk kínait és olasz tésztaféléket egyaránt. 

Ez egy kellemes, vidám hangulatban és jó társaságban eltöltött hétvége volt. Hogy a gyerekek már tényleg elég nagyok az összezártsághoz? Nem tudom, de az biztos, hogy minden korábbinál könnyebb volt megszervezni az életet ilyen magas létszám (és alacsony összéletkor) mellett is. Az is igaz, hogy nem adtunk esélyt a vitáknak. Ugyanakkor nekem szinte nem is kellett a váratlan helyzetektől megomlott gyermeim lelkét ápolni, pedig a tapasztalatainkból kiindulva jó előre felkészültem minden eshetőségre. Egy biztos, ennek a hétvégének lesz folytatása, és én már alig várom, mert most úgy érzem, hogy nem volt annyi időm a gyerekkel való együttlétre, mint a legutóbbi alkalommal.

Attila legjobb barátja ezúttal is Bence volt, és leste minden mozdulatát, és jó pár szófordulatot, játékot ellesett tőle.  Andris egészen barátkozó volt, és ha csak tehette megfogta Luca kezét. Lucával nekem is sikerült összebarátkozni, a vonat út egy részében kitüntetett azzal, hogy az ölembe ült.  Amúgy kész kis hölgy lett, és kezd erősen meglátszani, hogy ő az egyetlen lány a csapatban. Egy-két év és ki fogja használni ennek a helyzetnek minden előnyét! Balázs hamar feloldódott, és úgy tűnt, hogy már nem érzi magát idegen helyen. Számomra meglepő volt, hogy milyen lelkesedést váltott ki belőle például a bringóverseny. Bence első ránézésre pont olyan, mint egy évvel ezelőtt volt, de azért sokat komolyodott ő is. Az erkölcsi érzéke jól érezhetően formálódik, és egészen másképp közelítette meg a helyzeteket, mint eddig vagy, mint a kisebbek. Most először nem unatkozott, és nem is tévézett nálunk, este pedig jó volt látni, milyen hamar elnyomta az álom.