Még egy születésnap

Barnusnak ugyan nem pont ma volt a születésnapja , de ez a nap ideálisnak mutatkozott arra,  hogy meglátogassuk őt. Utoljára szeptember közepén találkoztunk, azóta nem csak Andris, hanem Barnus is megtanult járni. Már az első születésnapja előtt megtette az első imbolygó lépteket. Nagyon bátor járás terén, de nem túlontúl vakmerő, éppen megfelelő a technikája. Még gyakran előfordul, hogy beleng egy kicsit, de már ez sem fog sokáig tartani.

Vittünk Barnusnak egy érdekes kerekű kisautót, és örömmel nyugtázhattuk, hogy nagyon tetszik neki az új játék.

Barnus, mint mindig most is otthonosan mozgott az ismert környezetben, és készséges bocsátotta rendelkezésünkre a jobbnál jobb játékokat, amiket a születésnapjára kapott. Persze mi rögtön veszekedni kezdtünk rajtuk, de mi már csak ilyenek vagyunk. (Vagy csak én? ) 

  A Barnus és köztünk lévő bő három hónap korkülönbség lassan eltörpül, és hamarosan igazán jókat fogunk együtt játszani. És ha nagyon szeretnék, akkor az apukáinkat is bevesszük a játékba.  

Születésnap

Vasárnap nagy nap volt! Ebédet adtunk a nagymamánk tiszteletére születésnapja alkalmából. Nem csak a nagyinkat, hanem a dédit is meghívtuk, sőt Ági és Dóri is jelen volt. Anyu már napokkal előbb a menün agyalt, végül döntésre jutott, és szombat délelőtt megejtettük a nagy bevásárlást. Közben beszereztük a szükséges pelenka- és tápszerkészletet is az elkövetkező napokra.

Ebédre megérkeztek a vendégek, épp mikor mi felébredtünk a délelőtti alvásunkból. Ezért mindannyian együtt ebédeltünk, anyu pedig besöpörhette a dícséreteket. Mi nem dícsértük, mert el voltunk foglalva az evéssel. Utoljára a születésnapunkon ettünk ennyit egyszerre. 

Ebéd után a nagyival és dédivel játszottunk, és nem is tudjuk megmondani, hogy ki élvezte jobban az együttlétet. 

Az első nyaralás

Mivel már egy évesek vagyunk, ezért a családi kupaktanács úgy döntött, hogy megkockáztatunk egy nyaralást. Anyu gondosan becsomagolt mindent, amire pár nap alatt szükségünk lehet, apu meg a tervezésben segédkezett. Radostyánba készültünk, az ottani barátainkhoz, Péterhez és Petrához, Zsoltihoz és Judit nénihez. Sajnos az apukájuk éppen úton volt, így tudtuk, hogy vele nem is fogunk találkozni.

Szerda délben a terv szerint elindultunk, és gond nélkül elértük a célállomást. Nem aludtunk végig, de anyu és apu gondoskodott a szórakoztatásunkról, volt mindenféle izgi játék, és családilag énekeltünk is. A Demeter család pedig a kapuban várt minket.

Gyorsan megbarátkoztunk az új arcokkal, és az új tereppel. Aztán kezdődhetett is a móka! Két szuper dömpert kaptunk a születésnapunkra, amiben Péter örömmel tologatott mindnyájunkat! De olyan is volt, hogy apu és anyu a folyosó két oldalán helyezkedett el, mi meg köztük utaztunk.

Délután sétáltunk a faluban, és egy nagyot játszottunk előbb a nagymama kertjében, aztán a Demeter portán. gyönyörű helyen laknak ám, a kert vége a határba nyúlik, és körben pedig a Bükk hegyei láthatók. Mindketten aludtunk a babakocsiban, és még hintáztunk is. Anyuék meg dinnyéztek. Szóval már az első nap nagyon jól éreztük magunkat mindannyian. Én Petrával kerültem közelebbi viszonyba, Péter pedig Attilával.

Este elkészítettük a fekhelyeinket, és mi is megbarátkoztunk az ágyakként funkcionáló járókákkal. Anyuék gondoskodtak róla, hogy otthon érezzük magunkat, elhozták nekünk ugyanis a rácsvédő szivacsunkat, amitől egészen biztonságosnak és barátságosnak éreztük az alvóhelyet. Így aztán nem is volt gond, este szépen elaludtunk egyedül, csak úgy, mint itthon, és egész éjjel aludtunk.

Másnap korán keltünk, de ez nem volt gond, mivel Péter és Petra nálunk is korábban ébredtek. Így aztán reggel a mi szobánkban hancúroztunk még egy ideig. Aztán folytattuk a kedvenc tevékenységünket: dömpereztünk. Na meg olvastunk és az új játékokkal játszottunk. Délután ismét sétálni indultunk, és ellátogattunk a templomhoz is, ahol két évvel ezelőtt, mikor mi még csak a gondolatukban léteztünk, megismerkedtek a szüleink. Ugyanis anyunak pont a radostyáni haranglábban szenvedett ínszalagszakadást, és Jutka néni elmondhatatlanul segítőkész volt. Így született az ismerettségük és a barátságuk. Egy évvel később pedig én és Andris, no meg Péter és Petra.

Lázasan terveztük a közös szülinapi tortapartinkat is péntekre. Ugyanis Péter és Petra csak két nappal születtek előbb, mint mi. Ők váratlanul lepték meg egy évvel ezelőtt az anyukájukat, nem úgy mint mi, hosszas előkészítés, és többszöri megindulás után. Sajnos az ünneplésből nem lett semmi, mivel Andris lázasan ébredt a délutáni alvásból, és mi, többeik sem voltunk éppen fényes hangulatban. Így aztán gyors tanácskozás után a felnőttek úgy döntöttek, hogy azonnal indulunk haza. Ilyen gyors és szomorú véget ért a nyaralásunk...

Kis barátunk, Barnus

Van egy kis barátunk, Barnus. Már biztosan mindenki ismeri őt, aki a naplónkat olvassa. Mikor utoljára nálunk járt, épp akkor törte le egy fránya betegség. De gyorsan és maradéktalanul felgyógyult, így aztán kedd délután meglátogattuk őt otthon. Még nagyon kicsik voltunk, amikor náluk jártunk egyszer, így aztán teljesen ismeretlen volt a terep, aminek én határtalanul örültem. Nagy lelkesedésemben azt sem tudtam, merre forduljak, mihez nyúljak először. De végül sikerült minden játékot felfedezni. Barnusnak nagyon sok szép mesekönyve van, ezek nagyon tetszettek nekem is és Andrisnak is. És anyunak.

Míg mi játszottunk a rengeteg játékkal, az apukák nagyot beszélgettek. Meg kávéztak és pogácsáztak. Az előbbiből nem, de az utóbbiból, mi is lakmározhattunk.

Később uzsonnáztunk mind a hárman, és aztán már tényleg elérkezett az idő, hogy Barnus átadja magát az alvásnak. Egy kicsit még maradtunk, de már rajtunk is érződött a fáradtság, így aztán hazaindultunk mi is. Az autóban gyorsan elaludtunk, és pont a kocsimosóban ébredtünk fel, és ez a fura helyzet aztán megmentette anyut és aput a sírásos ébredéstől. Összességében tehát egy nagyon jól sikerült délután volt, és bátran állíthatjuk, hogy minden érintett jól érezte magát.

Keresztszüleinknél

Egyik este hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a keresztszüleinket. Vacsora után autóba ültünk, és már ott is voltunk. Szóba került a séta és a bicikli is, de végül az autó győzött, hogy mert az a leggyorsabb, és mi a lehető legtöbb időt akartuk ott tölteni még fürdés előtt.

Keresztanyu éppen vacsorát készített, meleg szendvicset, amiből mi is lakmároztunk nem is keveset. Meg persze felfedeztük a lakás egy részét. Azért hagytunk máskorra is, mert például a fürdőszobában nem jártunk. Viszont a konyhát és a nappalit felderítettük. Az expedíció egyébként sikeres volt, a virágok, a könyvek és mi is épségben megúsztuk. Csak a sütőnél támadt kisebb vitánk anyuval. Azt mondják forró, és nem szabad hozzányúlni. Pedig olyan izgalmas lenne! Keresztanyunak ráadásul olyan sütője van, amiben látjuk magunkat.

Az utóvacsoránk után megkaptuk a születésnapi ajándékunkat. Azért előre, hogy biztosan emlékezzünk rá, és ne keverjük össze a többi ajándékkal. (Reméljük, jó sok játék lesz!) Keresztapu nagyszerű fa építőkockákat gyártott nekünk. Zöld mahagóni színűek, és mindenféle formájúak. Még íves és henger alakú is van. Na, ez lett a kedvencünk, ki se lehetett szedni a szánkból! De szerencsére keresztapu erre is gondolt, és bio festéket használt. Viszont azóta anyu kiszedte a hengereket a többi közül, és majd csak akkor fogja visszaadni, ha már nem akarjuk cuminak használni.

Játszottunk az építőkockákkal, meg rendet csináltunk az újságok között, portalanítottuk a polcot, és játszottunk Sid-del. (Fogalmunk sincs, hogy kell írni. De tudjátok, ő a lajhár a Jégkorszakból.) De a legeslegérdekesebb az akvárium volt. Nagyon érdekes állatok a halak. Egy percig sem maradnak egy helyben.

Egy csodás délután

Andris leginkább Szilvivel barátkozott össze (jobbra), én pedig Fannival (balra), aki maga is iker. Egy fiútesója van.

A sok élmény után aludtunk egy nagyot a babakocsiban, majd otthon vacsoráztunk. Iszonyúan fel voltunk dobódva a vendégseregtől, így aztán fürdésig szórakoztattuk a lányokat. És visszavárjuk őket, reméljük minél hamarabb megismétlődik ez a nagyszerű délután!!

Kerti party

Csütörtök este anyuékkal együtt egy kedves házaspárhoz voltunk hivatalosak a kertjükbe egy kis hússütésre. Mi bicajjal mentünk keresztapuval és apuval, anyu pedig a sütit és más fontos kelléket hozott utánunk keresztanyuval autóval.

Tomi és Zsuzsi, a vendéglátóink egyébként első kisgyermekük megszületésére várnak. Legnagyobb örömünkre fiú lesz, Vilmos. Egy újabb játszópajti! :)

Az este egyébként számunkra kevésbé indult jól, mivel írtóóó álmosak voltunk. Anyu próbálkozott a vacsorával, de nekünk ez sem kellett.

Este mindannyian együtt tekertünk haza, és már alig vártuk a jó kis ágyikót!

Mozgalmas hétvége; épp olyan, amilyennek szeretjük

Hétvégén az események, történések egymást érték. Apu pénteken 3 tárgyból ötösre vizsgázott, és extra korán hazaért Szegedre. Igaz, írtó korán ment el, a 4.40-es vonattal. A jól sikerült vizsgák annyira feldobtak minket, hogy rengeteg energiával indultunk neki a hétvégének. Péntek este anyu táncolni volt, minket meg apu és Dóri szórakoztattak, fürdettek, és tettek el másnapra. Szombat délelőtt takarítottunk, meg egyéb halaszthatatlan dolgokat intéztünk. Délutánra vendégeket vártunk, akik időben meg is érkeztek. Mi aludtunk, de anyu tartotta a frontot, és beszélgetett addig helyettünk is. Gábor és Timi már alig várta, hogy felébredjünk, és együtt játszhassunk. Kaptunk tőlük egy-egy nagyon szuper, nagyon menő és éppen megfelelő méretű pólót, homokozójátékokat, és csokit, amit anyunak adtunk. ;)

Miután Gábor és Timi elment, mi pedig megvacsoráztunk, esti, egészségügyi sétára indultunk. A napnak ugyanis még koránt sem volt vége, estére anyuék vártak vendéget. Azért nem mi, mert nekünk 8 után már takarodó van. Pali jött hozzánk, aki nagyon régen még apu tanítványa volt, most pedig művész. Írhatnánk, hogy az lesz, mert most koptatja a képzőművészeti egyetem folyosóit és ceruzáit, de ő már most művész. És ennél csak jobb meg híresebb lesz, mire mi iskolások leszünk. Sajnos nem kaptunk engedélyt, hogy bemutassuk a rajzait, pedig szívesen tennénk. Talán legközelebb.

Egyébként egy ici-picit idegenkedett tőlünk, de azért sikerült elkapni egy ilyen pillanatot is. ;) Azért mi sem a csúcsfiormánkat mutattuk neki, mert addigra már rendesen elfáradtunk, és nem volt más vágyunk, mint ágyba kerülni. Csakhogy még ott volt a fürdés-öltözés tortúrája is. Pali meg is állapította, hogy a delfinekkel biztos tudnánk kommunikálni. (Olyan nagyokat tudunk sikítani, ha valami nem tetszik.)

Vasárnap reggel ismét templomban voltunk, ahol én olyan, de olyan jól viselkedtem, hogy anyu nem győzött csodálkozni. Végig a hordozóban játszottam, és csak egészen a mise végén kezdtem a kelleténél hangosabban énekelni. Attila hamar megunta a dolgot, és sétálni kellett vele, meg más módon szórakoztatni, de még így is megérdemel egy dicséretet a viselkedéséért.

Délelőtt apu osztálya bográcsozást rendezett az iskolaudvaron, ahol kötelező volt megjelennünk, mivel minden gyerektől egyedi tervezési meghívót kaptunk. Összesen kb. 25-öt.

Sok család volt az udvaron, és egészen jó volt a hangulat. Olyan kellemes vasárnapi. :) Csak az időjárás volt egy kicsit borús, kétszer is csöpögött az eső. Attila egy kis feladattal is ellátta anyut, egy tanári asztalon kellett őt tisztába tenni, miközben még a berendezés épségét is óvnia kellett anyunak.

Összebarátkoztunk egy kislánnyal is, Zsanának hívták. Sokat kérdezősködött, meg babusgatott minket: levette a sapkánkat, megitatott, tologatott a babakocsiban. Sajnos gyorsan kifáradtunk, és mivel újabban képtelenek vagyunk elaludni a babkocsiban, jobbnak láttuk hazamenni. A legjobb részekről maradtunk le: a pörköltről és a tollasozásról.

Délután apuval játszottunk egy nagyot hármasban, mivel anyu a nagyihoz ment. Egy egészen különleges dologgal tért haza, az unokatesónktól megkaptuk a bébikompját. Neki már nincs rá szüksége, ragyogóan tud egyedül is járni, sőt szaladni is, hiszen már ovis.

Mindenről egyben

Ismét régen jelentkeztünk, és két fő oka van. Az egyik, hogy apu vizsgára készül (kedden megy 3 tárgyból!), és így a számítógép gyakran volt foglalt az utóbbi napokban. A másik pedig az, hogy annyi a felfedezni valónk, hogy nem érünk rá itt ücsörögni. Na, meg anyunak is jól beosztjuk az idejét, nehogy eszébe jusson rajtunk kívül mással is foglalkozni.

Amennyire emlékszünk a csütörtök átlagos nap volt, jókat játszottunk anyuval. Délután meglátogatott minket Kerianyu, Keriapu és Berni, és egészen fürdésig maradtak. Jókat kacarásztunk egy ideig, aztán már inkább csak nyűglödtünk. Én a nap egy részét, és azóta is rengeteg időt a kuckómban töltöttem. Rájöttem, hogy bele tudok mászni a hordozóba, és egészen izgalmas, újszerű, sokszor pihentető, de még inkább megnyugtató benne gubbasztani.

Pénteken nagy munkában voltunk, segítettünk anyunak rendbetenni a ruhásszekrényünk. :)

Ha tegnap írtunk volna blogot, akkor minden bizonnyal azt olvashatjátok, hogy Andris negatív rekordokat döntögetett az elmúlt pár napban, és jócskán próbára tette a türelmét. Ma viszont én is be álltam a sorba, nem akartam lemaradni a tesó mögött. Anyu és apu ketten próbáltak jobb belátásra bírni előbb engem, aztán Andrist, de hiába. Pedig most még a fogunk sem jön. Viszont a forntérzékenységünk a régi, tehát erre rá lehet fogni mindent. Mindenesetre tény, hogy ha vihar közeledik (ami manapság minden nap legalább egyszer előfordul), akkor nyűglődünk, nyekergünk, esünk-huppanunk, és csak óriási küzdelmek árán alszunk el. Hát ez van, és még egy darabig szenvedni fogunk ettől az áldástól.

Szombat délelőtt egyedül voltunk anyuval, mert apunak vidékre kellett mennie. De sietett haza, mert délutánra kerti partira voltunk hivatalosak. Sikerült is időben elindulnunk, annyira, hogy elsőként érkeztünk. Viszont Attila épp akkor szundított el a kocsiban - megjegyzem apu és anyu közös énekére, mikor megálltunk a kapu előtt. Így aztán csak beköszöntünk, de rögtön indultunk is tovább, és egészen addig kocsikáztunk, amíg én is elaludtam. Összesen egy órát voltunk úton, Attila egyszer felébredt, de akkor a szüleink újra rázendítettek, így Ati úgy látta jobbnak, ha inkább becsukja szemét-fülét, és a z alvást választja. Végül egészen kipihenten érkeztünk meg, ahova már egy másik család is befutott közben. Nem sokkal utánunk érkeztek a többiek is, még egy család és egy pár. Rajtunk kívül összesen 6 gyerek volt, de ők mind nagyok, és már régóta ismerik egymást. Így aztán jól eljátszottak, tollasoztak, bicikliztek, sétáltak az erdőben, darts-oztak, stb. Egy kicsit velünk is játszottak, de aztán mindenki ment a maga dolgára, mi pedig a felnőttek felügyelete alatt felfedeztünk. (Közben pedig jól összefogdostuk az erkélyajtó üvegét, megrángattuk a függönyöket és szétnyálaztunk néhány sakkfigurát.)

V olt egy kisfiú, akivel nagyon összebarátkoztunk. Ő később sem hagyott ott minket, nem a többiekkel játszott, hanem minket szórakoztatott. Mi pedig nagyon hálásak voltunk ezért.

Késő délután már elfáradtunk, és jó lett volna egyet szundítani. Anyuék meg is tettek mindent az ügy érdekében, de csak nálam értek el eredményt, Attilánál nem. Róla már teljesen lemondtak, úgy gondolták, akkor nem alszik, majd csak kibírja valahogy estig. De egy tapasztalt anyuka ajánlkozott, majd eltűnt karjában Attilával, és pár perc múlva úgy jöttek vissza, hogy Ati mélyen aludt a kezében. Ébredés után még megkóstoltunk egy-egy sütit: Attila a meggyes piskótát választotta, én sajtos rúdat. Mivel már igen csak közeledett az esti lefekvés ideje, anyuék összecsomagoltak minket, és elköszöntünk. Hazafelé néha szükség volt anyu és apu kórusára, de mindannyian megállapítottuk, hogy gyönyörű, jó hangulatú napunk volt!

Van egy rossz hírem is: kidurrant a május elsejei lufink. Egyáltalán nem ijedtem meg, viszont nagyon csalódott voltam, és még veszekedtem is anyuval, hogy miért nem tudja visszavarászolni. Egyébként is be kell vallanom férfiasan, hogy bizony sokszor láthatják anyuék a mérges arcomat. Mindig van miért háborogni, elégedetlenkedni... Attilát viszont valaki elcserélte: hirtelen kisbabából kisgyerek lett. Olyan dolgokat meg tud csinálni, amiket én csak tátott szájjal figyelek. Kezdte az üléssel és a tapsolással, de tegnap már kérésre odaadta a tárgyakat anyunak. Még a cumiját is! De egy dolog nekem is megy: már megértettük a karikás toronyépítő lényegét, és mindketten képesek vagyunk rendeltetésszerűen használni, vagyis egymásra pakolni a karikákat.

A családunk úgy döntött, hogy ez alkalommal méltó módon ünnepeljük az Úr napját, ezért vasárnap reggel elmentünk a templomba. Andrissal mindkettőnknek sikerült jól viselkedni. Én az első 3 percben megbarátkoztam egy nénivel, aztán kipróbáltam a templom akusztikáját, és bemutattam mindenkinek, hogy milyen ügyesen tapsolok. A vége felé már nem bírtunk megülni egy helyben (igaz, én közben is ki-be mászkáltam a horozóból), ezért anyuék sétáltak velünk. Különben nem unatkoztunk, mert mindig történt valami: megszólalt a csengő, felharsant az orgona, mindenki felállt vagy éppen leült.Ezen kívül rájöttem, hogy csodás dolog énekelni, ezért ahányszor csak lehetett én is énekeltem a hívekkel együtt.

Vasárnap délután Beával, Tomival és anyuval mentünk sétálni, hogy apu addig csöndben tudjon a tanulnivalókra koncentrálni. Én az út nagy részét végigaludtam (mellesleg nagyon rám fért), Andris meg Kerianyu táskáját rágcsálta.

Ma nem történt semmi izgalmas, azon kívül, hogy délelőtt még egy hideg vizes arcmosást is kaptam a hisztiért. Délután megléptünk itthonról anyuval, mert apu egyre komorabb lett, ahogy közeledik a vizsganap, mi pedig egyre jobban nyűszítettünk, ahogy közeledett a vihar. Nagyinál voltunk egészen estig, ott uzsonnáztunk, ott vacsoráztunk, sétálni is voltunk, és közben még aludtunk is egyet. Ma éjjel pedig azt fogjuk álmodni, hogy apunak minden vizsga sikerül. Mert ha így lesz, akkor egy nagy lépéssel közelebb leszünk a nyári szabadsághoz, amit már mindannyian nagyon várunk!

Megmutatom, miket tudok

Ma én kaptam meg a mesélés lehetőségét, így tőlem fogjátok hallani, hogy mi történt az elmúlt pár napban.

Kedd délelőtt a doktor néninél jártunk, az utolsó súlymérés volt esedékes egy éves korunk előtt. Legközelebb már csak a szülinapunk után kell mennünk. Én jól állok a súlykérdéssel, lassan, de biztosan közelítem a 8 kilót. Egészen pontosan most 7820 gr vagyok. A tesóm nem ilyen súlyos egyéniség, ő ismét lemaradt csaknem 200 grammal, pedig már olyan szépen utolért. Ő most 7640 gr. A doktor néni meg is jegyezte, hogy Andris milyen sovány hozzám képest. Pedig anyu neki is ugyanannyit ad enni. Ha nem többet! Mert Andris újabban él-hal a kajáért! A doktor néni engem fel is ültetett az asztalra, úgy nézett bele a torkomba. De megállapította, hogy gyenge a hátam az üléshez, ezért jót tenne, ha még egy félévig csak másznék, és nem indulnék el.

De nem csak testileg fejlődtünk az utóbbi időben, hanem a képességeink is szaporodtak. Én például már kapaszkodás nélkül felhúzom magam ülésbe a pelenkázón. Meg bemászok a hordózban egyedül, aztán abban randalírozok: guggolok, állok, egyensúlyozok. Andris is szeret guggolni, meg féltérdre ereszkedni. És ő térdelő helyzetben előbb tanult meg egyensúlyozni, mint én, így gyakran már mindkét kezét hazsnálja a játékhoz. De egy cseppet sem akartam én sem lemaradni, ezért gyorsan megtanultam ülni. Előbb csak félig, aztán rendesen. A doktor néni mondhat, amit akar, én már akkor is elég nagy vagyok az üléshez. Íme a bizonyíték! És nem anyuék ültettek ide, magamtól csináltam!

Tegnap egyébként nagyon nyafogós volt a tesóm. Pedig délelőtt még a keresztanyukája is itt volt. Mégis alig akart elaludni, egyész nap nyűgösködött és fáradt volt. De azért este megmutatta Zsuzsinak és Petinek a furulyatudását. Meg azt is, hogy milyen mérges arcot tud vágni, és hogy fújtat hozzá. Persze több se kellett, ezt nekem is ki kellett próbálnom!

Este apuék pizzáztak és söröztek, Andris pedig szokásához híven ott ácsorgott, és kiabált, hogy ő is kér. Pizzát kapott, de sört nem, csak úgy tűnik!

És képzeljétek, mi történt ma! Anyu legnagyobb örömére megmutattam, hogy már tapsolni tudok! Ki tudja, egy szép napon egyszer csak azt is megmutatom, hogy járni is tudok, csak eddig hanyagoltam.