Téli szünet és szilveszter

Eljött a pillanat, amikor lemondok arról, hogy tisztességesen behozzam a blogot. Leginkább azért, mert olyan gyorsan történnek az események, hogy a pillanatnyi helyzetet sosem fogom megörökíteni, ha arra várok, hogy a téli szünetről, szilveszterről, satöbbiről szóló bejegyzés elkészüljön... Így tehát (gyerekes) életünk eddigi legeseménydúsabb téli szünetéről most csak egy nagyon gyors és tényszerű összefoglalót írok. Sőt, egy nagy sóhaj kíséretében még arról is lemondok, hogy diavetítést készítsek a képekből. Legalábbis egyelőre elmarad ez is... 

De a lényeg, hogy a téli, iskolamentes napokat sikerült nagyon jól kihasználnunk: rengeteg barátunkkal találkoztunk, végre alkalmunk volt viszontlátni rég nem látott arcokat. :-) Karácsonytól január 3.-áig egyetlen nap volt, amit csak négyesben töltöttük, de nagyon jó volt ez így. A pontos sorrendre már nem is emlékszem, de jártunk többek között az azóta már egy évessé cseperedő Flóra babánál, találkoztunk Péter és Petra szüleivel, nálunk járt a Hollandiából hazalátogató Lívi, tiszteletét tette Pali, és meglátogatott minket Tünde, Áron és Ábel. Végre ismét testet öltött a fiúk számára Tünde keresztanyu és Áron keresztapu, mivel utoljára nyáron találkoztunk, és azóta gyermeki memóriájukban már jócskán elhalványult az emlék. Egyik este Kata és Attila is eljöttek, hogy elbeszélgessenek velünk az ikrek gondozásáról, mivel éppen abban az örömteli állapotban vannak, hogy egyszerre két (minden valószínűség szerint) lány kisbaba érkezését várják tavaszra. Természetesen nem egyszer találkoztunk Beával, Kristóffal és Tomival, és persze a nagyszülőket is a szokásosnál sűrűben látogattuk. Az összes "üres" délelőttöt és délutánt pedig közös játékkal, sétával, takarítással, ilyesmivel tölöttük.

A  szilveszter is igen emlékezetes volt. Számomra az utóbbi évek legjobban sikerült évbúcsúztatója volt az idei. Már délután elkezdtük a "bulit", mivel nem akartuk, hogy az időben ágyba kerülő gyerkőcök kimaradjanak mindenből. Kristóf és Vili szüleik kíséretében átjöttek hozzánk, és kissé kaotikus  kötetlen keretek között jól érezte magát mindenki. A gyerekek játszottak, egymás határait próbálgatták időnként, felváltva hintáztak, felfedezték a lakást, míg Beával sütőbe helyeztük a mindenféle jóval megrakott pizzát. Nem túl meglepő módon keresztapu néhány tűzijátékrakétát húzott elő a zsebéből, amit persze azonnal működés közben meg kellett mutatniaa keresztfiainak. Na, ilyenkor aztán Apát sem kell félteni... Én meg titkakozhatok. Így tehát felöltöztettem Andrist és Attilát, és kiengedtem őket a két "nagy fiú" társaságában az udvarra.Ott aztán egymás után indították útjukra a rakétákat, a két kismanó pedig egészen közelről figyelhetett minden fény- és hangeffektet. Mi többiek, vagyis a kevésbé bevállalósak a konyhaablakból lestük a bemutatót.  Ezután Kristófot hazavitték a szülei lefektetni, majd az éjszaka következő szakaszában a mamája vigyázott rá. Vilit pedig nálunk fürdették, fektették a szülei. Andris és Attila készségesen segédkezett Vili fürdésénél, aztán ők is a kádba, majd az ágyba kerültek. Mikor újra egységes volt a felnőtt csapat, megvacsoráztunk, közben a látványkonyhá(m)ban kiegészítő fogásként még egy kis spagetti is elkészült. Miután elég sokat ettünk és még többet nevettünk átvonultunk a szobába, és  itt folytattuk a nevetést társasjáték majd "szabad fogású" activity kíséretében.

Januárban aztán újraindult az élet, minden visszakerült a megszokott kerékvágásba. És eljött az a szomorú nap is, amikor búcsút vettünk a  "kacsányonyos fától", és dísztelenül kiköltöztettük őt az udvarra.

Még karácsony előtt történt...

Karácsony előtt mindenki nagy rohanásban van... Advent alatt elkezdődnek a nagy sütések, készülődések, ajándékvadászat, csomagolópapírok és képeslapok gyűjtése, stb. Legalábbis nálunk így történt. De miután magam mögött tudhattam az angol vizsgát és mindannyian kievickéltünk a betegségből, átadhattuk magunkat az örömteli karácsonyvárásnak. És tényleg az volt! Nem rohantunk, helyette apránként szereztünk be mindent, és közös keksz és mézeskalácssütést rendeztünk. Ez utóbbiban mindkét fiú nagy segítségemre volt. Ők keverték a tésztához a szárazanyagokat, válogatták a kiszúrókat, sőt, még gyúrták, szaggatták is a tésztát. Apa közreműködésével pedig a díszítésben is részt vettek.

Ezek a nagyszerű mézesek készültek. 

Idén is elmentünk a Sződi Szita hagyományos közös karácsonyozására. Most egész más volt, mint eddig, mivel már 6 gyerek volt jelen teljes valójában, és kettő pocakban. Az ikrek aránya döbbenetes, a 8 gyerek 4 anyától van, és 6an ikrek! Mi leginkább Geri lenyűgöző autószállító trélerével és kiasautóival játszottunk, míg neki a szerszámaink tetszettek nagyon. A kisebb gyerekek is hihetetlenül jól viselték magukat. Csanád, a Hertel ikrek közül hozzánk, nagy fiúkhoz csapódott, és szinte végig velünk játszott, minket figyelt. Amikor nem játszottunk, akkor tátott szájjal figyeltük a táncot és azt, hogy harmonikázik Gábor.

Társadalmi élet

Hú, de rég adós vagyok ezekkel a képekkel!

Az ősz második felében élénk társadalmi életet éltek a srácok, ez azonban két hete megváltozott, mert betegek lettünk. Mindannyian. Attila kezdte, magas lázzal, levertséggel, mely köhögésbe ment át. Andris követte pár nappal később. Végül jött egy újabb vírus, amit épp csak lábadozva nem sikerült kivédeni, így a köhögés hurutossá változott, és nátha, torokfájás is járt hozzá. Ezt már Apa és én is elkaptuk. Már egészen jól vagyunk, bár blues band-et is alakíthatnánk, olyan vagányan rekedtes a hangunk. 

De ősszel, mikor még jó idő volt, sokat találkoztunk Vilivel. Meg Kristóf is meglátogatott minket párszor keresztanyuval és keresztapuval. Velük egyszer Gödön is voltak a srácok, mert az iskola udvarán lévő darut és markolókat feltétlen meg kellett nézni! Különösen Andris imádja a nagyjárműveket,"tjaktoj"-okat, "majkojó"-kat, meg a "kukaautót" és a "kejejőt" (=betonkeverős autó). Ezért a névnapján egy szuper munkagépes könyvvel lett gazdagabb. Persze kapott még Thomasos párnát és Katitól egy macis öltöztetős játékot is. Atit pedig egyáltalán nem viselte meg, hogy ezeket Andris kapja. Teljesen természetesnek veszi, hogy közös minden. :-)

A városi könyvtárban Anna és Peti vetítés volt. Mivel a fiúk is lelkes rajongói Bartos Erika történeteinek, ezért mindenképp el kellett mennünk.Persze nagyon sokan voltak, és a sok kis gyerek nem nagyon bírt csöndben maradni. Az ovisok nehezen helyezkedtek el, ezért elég sokat kellett várni a kezdésre. Ebből adódóan a fiúk nem bírták sokáig, 3 mesét hallgattunk meg. Ezek közül is az tetszett nekik legjobban, amelyiket már ismerték. De a mesék előtt aranyos kis találós kérdéseket tett fel az írónő, és azt szemmel láthatóan élvezte Andris és Attila is: lelkesen kiabálták a többi gyerekkel kórusban a megoldásokat. :-) Ha már a könyvtárban jártunk, akkor már mesekönyvet is kölcsönöztünk. És aki személyesen is ismeri a gyerekeimet, nem fog meglepődni, ha azt mondom, hogy bizony két Thomasos könyvet vettünk ki!

Barnuséknál is jártunk, és a sosem gondoltam volna, hogy Barnus összes játéka közül a legizgalmasabb a gitár lesz. De Attila csak azzal akart játszani, sőt folyton összevesztek rajta Andrissal. A gitározáshoz ének is dukált, úgyhogy mindenkinek bemutatták milyen szépen tudnak "énekelni". Napokig emlegették aztán a gitárt. Ha nem lenne már meg a karácsonyi ajándékuk, biztos azt vennék nekik.

Egyik séta alkalmával a kutyus, aki mindig megugat minket, nem jött elő. Andris csodálkozva kérdezte hol van. Mondtam neki, hogy biztos elbújt, mert fázik. Erre Andris: "Pulcsi? Kabát?" Egész jól állunk a beszédfejlődés terén, ezért önkényesen elhalasztottuk a novemberi pszichológuslátogatást januárra. Kardiológushoz is hónapokkal később jutottunk el, de szerencsére semmi komoly probléma nincs a kis szívükkel. Attilának többet nem is kell mennie, Andrisnak még egy szívultrahangos kontrollt javasoltak 6 éves korában.

Babatali

Hosszú idő után újra találkoztunk régi ismerőseinkkel, a 2006 nyarán született babákkal és anyukáikkal. Nem mindenki tudott eljönni, de aki ott volt, annak nagyon örültünk. Karolina anyukája látott vendégül minket, Karolina pedig nagylelkűen átengedett minden játékot nekünk, sőt a nem csekély méretű járműparkját is! Barbi, becenevén Bubu, a pocaklakó kistesójával érkezett. Anka a messzi Szerbiából jött el, hogy találkozhasson velünk. Végre megismerhettük Bencét is, aki velünk együtt a fiúk létszámát erősítette. A többiek pedig nagyon hiányoztak!

Mi nagyon élveztük az egész napot: most volt alkalmunk először pancsizni a nyáron, egyedül és nagykanállal ettük a gulyáslevest, és annyiszor lecsúsztunk Karolina csúszdáján, ahányszor csak kevdünk volt. A találkozóról pedig már nem haza, hanem az országhatáron túlra vitt az utunk, és este már a Badis család otthonában tértünk nyugovóra.  

Barnussal egy csúcsszuper játszótéren

A hétvégén ellátogattunk Barnushoz, és ő a legigazibb, legjobb oldalát mutatta nekünk. Annak ellenére, hogy mire felébredt a délutáni alvásából, mi már szétpakoltuk az összes autóját, nagyon hamar feloldódott, és kifejezetten barátságos volt velünk szemben. Miután ő is falatozott a gyümölcsből és kekszből, aminek a javát már mi eltűntettük, elindultunk a közeli játszótérre. Annyira közel van, hogy Barnus a homokozójátékait tartalmazó szatyrot lóbálva olyan magabiztosan és céltudatosan ment elől, mintha haza ment volna. A hely csúcsszuper egyébként! Csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni róla! Nagyon jól éreztük magunkat, és ezt köszönjük Barnusnak! 

Sok-sok baba és egy baleset

A húsvétot követő hétvégénk extra mozgalmas volt. Annyira, hogy már nem is emlékszünk mindenre, csak a leglényegesebb eseményemekre.

Miután beugrottunk egy bababoltba, ahol én nagy hisztit rendeztem, mert nem próbálhattam ki egy szuperfantasztikus kismotort, meglátogattunk egy olyan családot, akikkel eddig csak anyu tartotta a kapcsolatot. Az 5 hónapos ikerlánykák, Anna és Sára, engem teljesen levettek a lábamról. Attilát jobban érdekelték a lányok játékai, meg minden más, amit a szobában talált, én viszont gyönyörködtem a két szépséges babában, és folyton meg akartam őket etetni ropival és bulátával. Amikor a lányok megéheztek az összes nőnemű személy elvonult a másik szobába, beleértve anyut is. Na, ezt egy kicsit zokon vettem, de aztán apu meggyőzött, hogy az én helyem a férfitársaságban van a lányok apukájával együtt. Nagyon gyorsan elment az idő, és indulnunk kellett haza, de előtte még 5 percig álmélkodtunk a körúton elhaladó járművekben, buszokban és villamosokban.

Itthon aludtunk egy nagyot ebéd után, mert délutánra különleges vendégeket vártunk. Utoljára novemberben láttuk Lilit, és most végre sikerült osszehozni egy újabb találkozót. Lili nagyon sokat változott, mióta nem láttuk. Igazi nagy lány lett, aki mindig tudja, hogy mit akar. Eleinte harcba szállt velünk a játékokért, de aztán rájött, hogy nem akarunk mindent elvenni tőle, és végül jót játszottunk egymás mellett. Később sétálni mentünk mindannyian, és találkoztunk keresztanyuval, keresztapuval és Kristóffal. Ezután egyértelmű volt, hogy össznép vonatnézést rendezünk. Jött is egy vonat, de kivételesen nem dudált, amit mindannyian (kivéve talán Kristófot) felháborítónak találtunk. Attila egyébként nem volt hajlandó babakocsiban ülni, és egy homokozófigurát hordozott magával, amit mindenhova odapróbált, hátha talál egy kis tiszta homokot, amivel játszhatna. (Lili fényképei a délutánról)

A mozgalmas hétvégénk még nem ért ezzel véget, ugyanis a nagypapánk éjszaka kórházba került. És ha még ez sem lett volna elég izgalom, én is szolgáltam egy kevéssel vasárnap délelőtt. Vidáman táncoltunk a tesómmal, amikor széles jókedvemben szaladtam anyu felé, amikor a szőnyeg egy láthatatlan puklijában megbotlottam. A legtriviálisabb botlás volt, naponta töbször megesik megdkettőnknek, szimplán négykézlábra érkeztem. Nem is lett volna semmi baj, ha nem lett volna túl közel az ágy. Így viszont úgy bevertem a fejem, hogy felrepedt a szemöldököm. A doktor bácsi, aki később összeragasztotta a sebet, nem győzött álmolkodni, hogy milyen ügyes vagyok, pont a szemöldököm sikerült 3 és fél centi hosszan kettéhasítani. Szóval az esés után anyuék meggyőzödtek róla, hogy eltekintve a szemembe ömlő vértől, egészben vagyok. Gyorsan kimostuk, regasztottuk a sebet, és rohantunk is a kórházba, hogy minél hamarabb össze legyen illesztve a hasadék. Én már indulás előtt virgoncabb voltam, mint Andris, aki annyira meg volt szeppenve anyuék ijedtségének láttán, hogy eszébe sem jutott velem fogócskázni. A kórházban minden vizsgálatot, röntgent jól tűrtem, és mindannyian megnyugodhattunk, mert nem volt se agyrázkódásom, se csonttörésem. A doktor bácsi azzal az utasítással engedett minket haza, hogy péntekig semmi szín alatt ne érje víz a sebet, és hogy ne essek el újra. Na, ennél nehezebbet egy magamfajta örökmozgó, majdnem kétévestől nem is kérhetett volna! Különben jellemző, hogy a szemem ütöm meg. Emlékeztek a legelső komolyabb balesetemre?

 Volt egy csodás szorítókötés is a fejemen, amivel úgy néztem ki, mint egy kis rambó, de azt csak aznap kellett elviselnem, aztán a hét további részében már anélkül lehettem. Anyu mindenkinek elmondta, hogy milyen ügyes vagyok, mertakármennyire fájt vagy viszketett a sebem, akármennyire idegesített a kötés pislogáskor, akkor sem nyúltam hozzá, mert megértettem, hogy nem szabad. Aztóa a doktor bácsi már megszabadított tőle, és a szemem is egészen szép. Most még egy halványrózsaszín csík látszik a szemöldököm közepén, de valószínűleg később ennyi nyoma sem marad a harci sérülésemnek.

 Egyik nap nálunk járt Marci, akivel eddig még nem volt alkalmunk együtt játszani. Sajnos mind a hárman nagyon hamar álmosak és nyűgösek lettünk, így igazán nem élvezhettünk a játékot. De azért megmutattuk Marcinak a szobánkat, a játékainkat és a kisházunkat. Marci anyukája megígérte, hogy hamarosan eljönnek újra, mi pedig szaván fogjuk őt, annál is inkább, mivel ííííírtó finom sütit hozott nekünk. Anyunak el kellett dugnia a dobozt, mert addig nem hagytam békén: mindig a sütit követeltem, ahányszor csak észrevettem a dobozt a konyhapulton. Másnap Marci invitálására elmentünk anyuval egy baba-mama klubba, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Bámulatosan feltaláltuk magunkat már az első pillanatban, és egyikünket sem zavarta, ha egy egyáltalán nem láttuk anyut. A klubban először mondókáztunk körben ülve az anyukákkal és a babákkal. Érdekes módon minket csak azok a dalok és mondókák érdekeltek, amik ismerősek voltak, amiket már hallottunk anyutól. Később az udvaron játszottunk, ahol előfordult, hogy más anyukák felügyeltek rám, mert a tesó épp a kert másik felében bóklászott, anyu pedig őt üldözte. Egyébként a képen a babák egyharmada látszik kb. Többek között mi sem vagyok rajta...

Keresztaputól csodás asztalt és székeket kaptunk. Azóta csak ennél rajzolunk. :) Jaaa, igen, és én mindig így visítok, ha valami nem úgy sikerül, nem úgy működik, nem úgy történik, ahogy azt én elképzelem.

Minden napra program!

Ez lett anyu jelmondata, mióta átálltuk az új, nagy gyerekeknek való napirendre, és mióta úgy látja, hogy szükségünk van rá. A múlt héten tehát egy cseppet sem unatkoztunk! Hétfőn az udvaron voltunk, és a dédink kiengedte a tyúkokat, mi pedig őket lestük nagy szemekkel. A kakas csak a mi tiszteletünkre kiáltott néhányszor, mi pedig a meglepetéstől még utánozni is elfelejtettünk! Délután Dórival játszottunk sokat, és én még az új ingemet is megmutattam neki!

Kedden vásároltunk, és közben a parkban galambokat kergettünk. Találkoztunk egy kislánnyal is, akit aztán megpróbáltam rávenni, hogy tartson velünk a galambvadászatban, de ő nem volt olyan lelkes, mint mi. Jobban érdekelte a babakocsija csatja... Szerdán ismét az udvaron voltunk, de ezúttal a ház előtt elhaladó autókat számoltuk anyuval, és közben befutott Keresztanyu is.

Csütörtökön nagy találkozásban volt részünk. Végre személyesen is megismerkedhettünk Ricsivel és Robival, akivel éppen egy idősek vagyunk, és az anyukájuk anyu mellett feküdt a kórházban, még mikor mi, mind a négyen pocaklakók voltunk. Pár hónapja költöztek ide Dunakeszire, de sajnos nagyon messze laknak tőlünk... Viszont most sikerült megszervezni a találkozót egy játszótérre, ahol a nagy hidegre való tekintettel nem sok időt töltöttünk. Ellenben megbeszéltük, hogy másnap délben ellátogatunk hozzájuk.

Így történt, hogy péntek délelőtt apu elfuvarozott minket a város másik felébe Ricsihez és Robihoz. Ők egyébként nagyon hasonlítanak egymásra, talán jobban is, mint mi, és a szüleik nem tudják biztosan, hogy egy- vagy kétpetéjűek-e. Egy héttel fiatalabbak, mint mi, de 10 centivel magasabbak! Egyébként nagyon helyesek, de túl rövid volt az idő, a tesó pedig nagyon fáradt volt, ezért nem tudtunk igazán belemelegedni a játékba. De lesz még alkalom ezen a héten is! Péntek délután farsang volt apa iskolájában. A jelmezes felvonulásról sajnos lemaradtunk, de azért így is bőven volt látnivalónk. Először az aulában próbáltunk meg látezni, de sajnos túl sok volt a rihangűló gyerek, akkor lépten nyomon elgázoltak, magukkal sodortak minket is, így aztán felmenekültünk az emeletre. Itt már sokkal nyugisabb volt, és a tantermekben egy csomó érdekes táblát is találtunk. Apu egyik kolleganője zsákbamacskát is vettünk nekünk, és mindkettőben egy-egy plüssfigura volt! Az egyik különösen elnyerte tetszétünket, mert piros az orra. :)

Szombaton délelőtt apának volt egy kis dolga a nagyinál, mi pedig nem akartunk itthon maradni, ezért anyuval együtt elkísértük. Délután Barnust vártuk, aki sajnos csak nagyon későn ért ide az anyukájával. Addigra Barnus is, és mi is elég fáradtak voltunk, úgyhogy játékról szinte szó sem lehetett. De Barnus meglepően nagy fiú lett, mióta nem láttuk, úgyhogy reméljük, hogy tavasztól gyakrabban lesz a játszótársunk ő is.

Vasárnap délelőttre mást terveztünk, de végül a családi kupaktanács úgy határozott, hogy kevesebb program is elég lesz, így aztán itthon maradtunk. Pontosabban csak félig, mert már nagyon régen láttuk a nagypapánkat, úgyhogy egy egész órát töltöttünk a szobájában. Anyu előrelátó volt, és vittünk magunkkal játékot is. Délután a Nagyihoz mentünk ismét, ahol végre találkozhattunk a másik dédinkkel is. Míg mi játszottunk, anyu és apu meglátogatták Flórát, aki nem is olyan régen bújt ki az anyukája hasából.

Ééés, vasárnap, anyu végre elhatározta magát, vett egy nagy levegőt, és úgy döntött, hogy nem halogatja tovább az elkerülhetetlent! Mi még nem tudtuk, hogy mi vár ránk. Andris kezdett, majd én következtem, és Ági segítségével elkészült az új frizuránk: anyu életünkben először levágta a hajunkat! Most fickósabbak vagyunk, mint eddig, ráadásul jobban hasonlítunk egymásra. Vasárnap még anyu is össze-össze tévesztett engem Andrissal, amikor csak úgy messziről odapillantott ránk...

És még egy szülinap, ezúttal Lilié

Szerencsére nem csak apának volt szünet ezekben a napokban, hanem minden átlagos halandónak jutott egy vagy két hosszú hétvége, amit arra használhatott, amire csak szerette volna. Persze ilyenkor mindig mindenki mindenfélét betervez, aztán jó, ha a fele megvalósul, ennek ellenére az embereket boldoggá teszi a szabadság lehetősége.

Nekünk nem csak egy hosszú hétvégénk volt, hanem két teljes hetünk itthon, mégsem jutottunk a betervezett teendők és programok végére. Lilit és családját viszont sikerült meglátogatnunk! Még sosem jártunk náluk, pedig már többször hívtak, úgyhogy épp itt volt az ideje. Hihetetlen, de már Lili is egy éves lett! Egy zenélő csigát vittünk neki ajándékba, ami azonnal elnyerte a tetszését. De hát, kinek ne tetszene egy zenélő játék? A csiga egyébként gurul is, és előbb-utóbb Lili is rájön, hogy mekkora élmény valamit magunk után húzni!

Babák és mamák végre együtt

Anyu már csaknem egy éve irogat egy bizonyos oldal megfelelő fórumára, ahol megismert néhány hasonló korú babát és az anyukájukat. Az eszmecserék, beszélgetések, kételyek, örömök, élmények megosztása már közel egy éve folyik ebben a kis virtuális közösségben, és most elérkezett a pillanat, hogy ne csak a világhálón, hanem személyesen is találkozzanak. A mi napirendünk nem úgy alakult, ahogy anyuék szerették volna, ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat a kis pajtások között. Homokoztunk, fürödtünk, labdáztunk, motoroztunk, minden, ami belefért. Minden baba már szaladt, vagy legalábbis totyogott, mi viszont még a négykézlábazást részesítettük előnyben. Sajnos a fényképezőgépet otthon felejtettük, de sebaj, annál több időnk és energiánk maradt élvezni a társaságot.

Kis barátunk, Barnus

Van egy kis barátunk, Barnus. Már biztosan mindenki ismeri őt, aki a naplónkat olvassa. Mikor utoljára nálunk járt, épp akkor törte le egy fránya betegség. De gyorsan és maradéktalanul felgyógyult, így aztán kedd délután meglátogattuk őt otthon. Még nagyon kicsik voltunk, amikor náluk jártunk egyszer, így aztán teljesen ismeretlen volt a terep, aminek én határtalanul örültem. Nagy lelkesedésemben azt sem tudtam, merre forduljak, mihez nyúljak először. De végül sikerült minden játékot felfedezni. Barnusnak nagyon sok szép mesekönyve van, ezek nagyon tetszettek nekem is és Andrisnak is. És anyunak.

Míg mi játszottunk a rengeteg játékkal, az apukák nagyot beszélgettek. Meg kávéztak és pogácsáztak. Az előbbiből nem, de az utóbbiból, mi is lakmározhattunk.

Később uzsonnáztunk mind a hárman, és aztán már tényleg elérkezett az idő, hogy Barnus átadja magát az alvásnak. Egy kicsit még maradtunk, de már rajtunk is érződött a fáradtság, így aztán hazaindultunk mi is. Az autóban gyorsan elaludtunk, és pont a kocsimosóban ébredtünk fel, és ez a fura helyzet aztán megmentette anyut és aput a sírásos ébredéstől. Összességében tehát egy nagyon jól sikerült délután volt, és bátran állíthatjuk, hogy minden érintett jól érezte magát.